Méregtelenítés – kulcs az egészséghez és a szépséghez | velvesa.hu

Méregtelenítés – kulcs az egészséghez és a szépséghez

2009.1.28Fitt és menőOlvasás 3 perc

A jó kondíció és szép külső alapja, a vastagbél optimális és megfelelő állapota. Legalább úgy, ahogy törődünk a házunkkal, lakásunkkal és az autónkkal, úgy kellene törődnünk a saját testünk belső és külső rendben tartásával is. A víz, amelyet iszunk, a levegő, amelyet lélegzünk, valamint az élelmiszerek, amelyeket fogyasztunk, számos káros vegyszert tartalmaznak, amelyek minden nap bejutnak a szervezetünkbe.

Méregtelenítés – kulcs az egészséghez és a szépséghez

A nem megfelelő táplálkozás, helytelen életmód, fertőzések, ahogy a környezet hatásai által is, az emberi szervezetet számos negatív hatásnak teszik ki. Bár az emberi szervezetben öntisztító mechanizmusok működnek, fokozatosan felmondják a szolgálatot és nem lesznek képesek a szennyeződések, szervezetből való eltávolítására. Ez az egyes szerveken és sejtekben rakódik le. Az immunrendszer túl van terhelve – számos egészségügyi probléma alakulhat ki.

A jó kondíció és szép külső alapja, a vastagbél egészségének optimális állapota. Legalább úgy, ahogy törődünk a házunkkal, lakásunkkal és az autónkkal törődünk, úgy kellene törődnünk a saját testünk belső és külső egészségével is. Épp ezért nagyon fontos a szervezet megtisztítása. Kizárólag a tiszta és egészséges vastagbél jelentheti a kulcsot az egészséghez és a szépséghez.

A legelterjedtebb probléma a perisztaltika meghibásodása és a rossz ürítés, mint az ipari, vegyi és egyéb módosított élelmiszerek fogyasztásának az eredménye. Ráadásul túlzásba visszük a zsírok, cukrok, füstölt ételek fogyasztását, a nyers zöldségekről és gyümölcsökről viszont szinte mindig elfelejtkezünk. Így hiányoznak a szervezetünkből a rostok – „bél seprűk“, amelyek az étrend nagyon fontos részét képezik. Ilyen körülmények között az emberi test nem képes megfelelően dolgozni, a látszólag jól működő ürítés ellenére sem. Egy, a bél legfontosabb feladatai közül mérgező, erjedt és salakanyagok kiválasztása. Már fiatalabb korban is maradnak a vastagbél falain ragacsok szennyeződések, amelyek fokozatosan megkeményednek és nem kerülnek kiválasztásra. Ez a szennyeződés először enyhe működési nehézségekkel jelentkezik – felfúvódás, enyhe kimerültség, nem megfelelő lelki koncentráció, fokozott ingerlékenység, szorongás. Később előfordulhatnak problémák az immunrendszerrel, allergia, gyulladások és egyéb betegségek.

Főleg a fiatalabb nők szenvednek pattanásoktól az arcon, amelyek nem reagálnak az általános gyógymódokra. A fogamzóképes korban lévő nők esetén, a szennyezett vastagbél lehet a terméketlenség egyik oka. És mindannyian idő előtt öregszünk meg...

Ez annak a következménye, hogy az embereknek sokkal nehezebb a felesleget kezelni, mint a hiányt. Az emberiség történelme során számos tapasztalatot szerezhettünk arra, hogy megtanuljunk a hiánnyal és a nélkülözéssel élni, viszont kevés lehetőségünk volt arra, hogy megtanuljuk a jómód és a felesleg kezelését. Épp ezért ma, a jómód kezelésére pszichikailag és lelkileg nem vagyunk megfelelően felkészülve. Túlságosan gyorsan engedünk a túl édes, zsíros élelmiszerek csábításának.

Inspirálta Önt a cikk valami újra, de nincs meg hozzá a szükséges felszerelése?
[blue_block_text]

Hozzászólások a cikkhez 1

Takács Zoltán

Nagyon egyetértek! Fontos lenne, minél több hasonló rendszeres tájékoztatás, talán valami meg tudna maradni a tudatokban. Tényleg sok betegséget lehetne elkerülni a helyes táplálkozással! Ahogy idősödünk, egyre jobban oda kell figyelni ezekre a dolgokra, mert a szervezetünk már nehezebben tud lépést tartani a leselkedő veszélyekkel. Én köszönöm a figyelemfelhívást, nagyon hasznosnak találom!

Több

Ez a weboldal sütiket használ a lehető legkellemesebb felhasználói élmény elérése érdekében. Több informació