Dorn módszer

2008.7.17.Fitt és menőOlvasás 2 perc

Úgy, ahogy a ház építésénél is jó alapokra van szükségünk, hogy idővel ne alakuljanak ki repedések, úgy a testünknek is szilárd támaszrendszerre van szüksége, ami bebiztosítja a megfelelő stabilitás elérését.

Dorn módszer

A Dorn módszer által a csigolyákat és az ízületeket visszaállítják az eredeti pozíciójukba, amivel ki lesz egyenlítve a test teljes statikája. Ezen módszert tehát tekinthetjük olyan eljárásnak, amely által az ügyfélnek lehetősége van újra a középpontba jutnia, teljesen természetes úton. Ez egy módszer, amellyel nem csak az eredmény, hanem okozat is kigyógyításra kerül.

Valójában hogyan kerül sor az ízületek és a csigolyák elmozdulására?

Ez fizikai okokból is megtörténhet, mint például a végtagok különböző nagyságai, ami hibás statikához, lerövidült izmokhoz, vagy sportbalesetekhez vezethet. A Dorn módszer, a manuális terápia egy módszere, amelynek a segítségével feloldódnak a blokkok a szövetekben és az energetikai blokkok is. A siker alapfeltétele az ügyfél aktív együttműködése. Azért, hogy az eredmény tartóssá váljon, az ügyfélnek a kezelés után önálló edzéseket kell folytatnia és néhány szokást meg is kell változtatnia, mint például az egyik láb áthelyezését a másikon. A Dorn módszer által, nagyon hatékonyan tudunk segíteni a gerincferdülés, kerek hát és a meggörbült testtartás, azaz az un. „özvegypúp” esetén, amely a 7. gerinccsigolyán alakul ki, valamint az elmozdult hátgerinc, és az ágyéki fájdalmak esetén is.

Ezen módszer kitalálója, Dieter Dorn, új eljárást fedezett fel arra, hogyan állítsa helyre hihetetlen gyorsan és lágyan a kiálló csigolyákat, gerincferdülést, a fájdalmas vállakat, ízületeket, térdeket, stb. Dieter Dorn Németországban él, ahol ez a módszer már 30 éve kitűnő eredményekkel van alkalmazva. Mára már az egész világon elterjedt.

Megtanulni ezen módszert, nem csak a gyógytornászok, masszőrök, orvosok számára ideális, hanem a laikus, szakszerű képesítéssel nem rendelkező érdeklődők számára is. A tanfolyamok tehát ideálisak mindenki számára, aki szeretne segíteni önmagán vagy akár a közeli ismerősein is.

Inspirálta Önt a cikk valami újra, de nincs meg hozzá a szükséges felszerelése?
[blue_block_text]

Hozzászólások a cikkhez 0

Legyen Ön az első, aki hozzászól.